Bemutatkozom

Franyó Anna vagyok – okleveles grafológus - Budapesten születtem, ma Baselben élek.

Diplomamunkám címe: Öt esettanulmány – A grafológia alkalmazási területei ma

Több, mint tíz éve, hogy megismerkedhettem a grafológia tudományával. Érvényességét számos területen és esetben bizonyíthattam magamnak és másoknak. Elsősorban a munkaerő kiválasztás (HR), illetve a pályaorientáció területén tevékenykedem, de szívesen részt veszek non-profit projektekben is, amelyek során egészen speciális irányú vizsgálatokkal gyarapíthatom a tapasztalataimat.

A grafológia tudománya segítségével egész jó közelítéssel „mérhető” a személyiség. Azért csak jó közelítéssel, mert a személyiség végtelenül komplex, folyamatosan változik, fejlődik vagy leépül. Ebből következően a személyiség rejtelmeit abszolút mértékben feltárni még elvileg sem képes egyik tudomány sem, a pillanatnyi állapotról viszont elég pontos képet lehet adni. A grafológiának van olyan viszonyítási alapja, aminek a felhasználásával meg tudja mutatni az adott ember főbb tulajdonságait, készségeit, azt, hogy miben fejlődhet még, mi motiválhatja ebben, miféle gátlóerők léphetnek fel az élete útján, továbbá mire lehet szüksége céljai eléréséhez. Nézetem szerint ezek napjaink legégetőbb kérdései közé tartoznak.

Az a célom, hogy az egyént hozzásegítsem ahhoz, hogy kiteljesedhessen, miközben a benne rejlő lehetőségeket készségekké fejleszti.

Etikai szabályok

A grafológusok munkájának hitelességét nagyban meghatározza, hogy az elemzést készítők mennyire tartják be az etikai szabályokat. Mivel a grafológiai elemzések számos személyiségi jogot érintő észrevételt tartalmaznak a Magyar Írástanulmányi Társaság 2013-ban az alapdokumentumában rögzítette a tagjai számára követendő etikai alapszabályokat.

tovább
portrait

Kapcsolat

  • Franyó Anna okl. grafológus
*kötelező mező
*Adatvédelmi irányelv: Adatait bizalmasan kezeljük és kizárólag ezzel a weboldallal összefüggésben használjuk fel. Soha nem adjuk ki az Ön adatait harmadik személynek.