Alkalmazási területek
Mindenki tapasztalta már: ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma írás sem! Írását mindenki felismeri, és az esetek többségében meg tudja mások írásától különböztetni. A grafológus ennél sokkal többet is meg tud állapítani a kézírásból.
A grafológia a kézíráselemzés módszerén keresztül tárja fel a vizsgált ember személyiségjellemzőit, képességeit, tulajdonságait. A kézírás alapján megállapítható, hogy egy ember mennyire innovatív, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire konzervatív. Kideríthető az is, mennyire képes az illető önmagát kiteljesíteni, azaz álmait, vágyait meg tudja-e valósítani valamint hogy harmóniában él-e önmagával és a környezetével?
A kézírás elemzése során azt vizsgáljuk, hogy az egyéni íráskép mennyire, milyen módon és milyen formában tér el a tanult írássztenderdtől. Az íráselemzés egzakt módszer ahhoz, hogy a személyiség aktuális állapotáról képet kapjunk.
A grafológusok által készített személyiségképek 80-90%-ban megegyeznek azokkal a személyiségképekkel, melyeket a pszichológusok különféle tesztek elemzése során megállapítottak.
A grafológia az élet szinte minden területén rugalmasan bevethető, sokoldalúan felhasználható és költségkímélő módszer.
Önismeret - személyiségfejlődés
Az önismeret fejlesztése az egyik leggyakoribb terület, ahol hatásos segítséget nyújt a grafológia. Sokszor a vizsgálatra jelentkező személy nem tudja, hogy milyen valójában, miért és hogyan reagál egy adott helyzetben úgy, ahogy reagál, milyen képességei vannak, és hogyan fejleszthetné azokat, mely területen vannak hiányosságai, stb. A grafológiai személyiségkép objektív tükröt tart a kézírás tulajdonosa elé és átfogó, rendszerezett módon mutatja be személyiségét a különböző életterületeken. Egy grafológiai elemzés segíthet az életvezetési problémák megoldásában is, hiszen az egyéni képességek és lehetőségek feltárásával új megvilágításba kerülnek a kihívások.
továbbHumán erőforrás management – munkahelyi grafológia
A munkahelyi grafológiát leggyakrabban a pályaalkalmasság vizsgálat, a team-építés és a vezető-kiválasztás során alkalmazzák, így a grafológiának ez az egyik legjelentősebb területe. A sikeres cég attól működik jól, hogy képzett, motivált munkatársakat alkalmaznak. A munkavállalók pedig akkor tudnak a munkájukban jól teljesíteni és sikereket elérni, ha olyan helyen dolgoznak, amelyik képességeiknek, motivációjuknak, érdeklődéseiknek megfelelő.
továbbPályaorientáció - pályaválasztás
A társadalom tagjainak közös érdeke, hogy mindenki megtalálja azt az életpályát, amely érdeklődésének, képességeinek, tulajdonságainak és egyéb (fizikai és szellemi) jellemzőinek leginkább megfelel. Amennyiben ez sikerül, a munkavállaló élete sikeres lehet, ezzel együtt szűkebb és tágabb közösségének is hasznos tagjává válhat. Sok esetben azonban nem nyilvánvaló, hogy egy pályaválasztó vagy pályaváltó egyén valójában milyen munkakör betöltésére alkalmas; vágyai, elképzelései milyen viszonyban vannak pszichés, mentális és fizikai állapotával. Ennek feltárásához nyújt segítséget a pályaorientációs grafológia.
továbbÍrásazonosítás - írásszakértés
Számos esetben van szükség arra, hogy egy adott írásos dokumentumról, vagy aláírásról megállapíttassuk, készíthette–e valójában az az egyén, akivel az illető írásmű kapcsolatba került. Többnyire különféle szerződések, végrendeletek, számlák, átutalási megbízások, feljegyzések stb. írásképéről illetve a rajtuk szereplő aláírás valódiságáról szükséges a grafológia módszereinek felhasználásával véleményt formálni.
továbbPárkapcsolatok – összeillőségi vizsgálat
A párkapcsolati vagy - tudományos kifejezéssel élve - az interperszonális grafológia a széles értelemben vett társkapcsolatokat vizsgálja, kezdve a szülő-gyermek kapcsolattól a munkahelyi viszonyokon át egészen a párkapcsolatokig. A párkapcsolati grafológia tulajdonképpen egy összeillőségi vizsgálat, amelyben a pár mindkét személyiségét külön-külön grafológiai elemzés vizsgálja meg.
továbbVélemények
Bertus GyörgyiManapság nem véletlenül kérnek kézzel írt önéletrajzot is számos munkahelyen. Ez megkönnyíti a választást, mert ismeretlenül bele látnak személyiségünkbe.
Én önismereti céllal fordultam Annához. Szinte minden tulajdonságomat felsorolta néhány kézzel írt mondatból. Ami meglepő, hogy az éppen megélt lelkiállapotomat is elmondta.
Tudom ajánlani mindenkinek aki önmagáról szeretne megtudni többet, vagy párját szeretné jobban megismerni. :)
Lenard NoraEmberileg - tobbek kozott - empatikus, alkalmazkodo, segitokesz, joszandeku. Munkailag meg tokeletes. Koszonom!
Ferenczi TímeaEgy igazán egyenes és érthető, mondhatni olvasmányos, ugyanakkor érezhetően tudományos alapokon nyugvó elemzést kaptam kézhez. Szinte minden sorában magamra ismertem. Többféle látószöge és megközelítési módja lehetővé tette, hogy mélyen magamba nézve fedezzem fel eddig, számomra ismeretlen tulajdonságaimat is.
Precíz és alapos munka, csak ajánlani tudom!
Köszönöm Anna! Nagyon sokat tanultam belőle.
Dóra MónikaEgy pályaválasztási tanácsadás kapcsán kaptam ezt e-mailben:-)
"Anna,ez az elemzés annyira jó,hogy szinte hihetetlen!
Mikor először elolvastam,már akkor is megdöbbentő volt az a sok információ,amit a Nóriról írtál!Ma jobban ráértem többször átolvasni és csak egyik ámulatból a másikba estem,hogy abból pár sorból hogyan lehet ennyi mindent kiolvasni!
Bár már volt szerencsém megtapasztalni ezt,mikor a saját írásom alapján az én elemzésemet készítetted,most megint szembesültem azzal,hogy a grafológia egy tudomány,és meglepő dolgokra képes!
Minden úgy igaz,ahogy leírtad,a szakmák meg amiket írtál,.,...hát egyik jobb mint a másik:-)
És,hogy miért akartam,annyira,hogy Újpestre járjon nem is tudom,tiszta hülyeség,de ezen csak megint azért gondolkoztam el.mert az aljára odaírtad!!
Szóval köszönöm szépen mégegyszer Anna,nagyon értékes ez az elemzés számomra!"
Tóth ZoltánMegdöbbentő, hogy a kézíráselemzésből mennyi mindenre fény derül! Nekem Anna a gyerekeim írását elemezte iskolafüzetekből pályaválasztás/továbbtanulás céljából és telitalálat volt.
Az elemzéssel vált számomra nyilvánvalóvá, hogy az írásunk olyan mint az ujjlenyomatunk.Egyedi és mi vagyunk.
Köszönöm, hasznos információkat kaptam fontos eldöntendő kérdések megválaszolásához.
Ajánlom mindenkinek.
BorbálaBizalmat szavaztam és tükröt kaptam vissza. Egy olyan tiszta és éles képet adó tükröt, amely többféle élethelyzetben is igen jól hasznosítható, többször is vissza tud nyúlni érte az ember, Szerintem érdemes volna mindenkinek kérni íráselemzést, hogy rejtett vagy sejtett tulajdonságai egyértelműen kiderüljenek és magabiztosabban, tudatosabban éljen a világban. Választékos nyelvezetű, tudományos szintű, mégis könnyen érthető elemzést készítettél. Köszönöm, Anna!
Petró DávidTöbb mint 20 éve foglalkozom nyomtatott betűkkel és a belőlük készült termékekkel. Tudom mekkora hatalma van a nyomtatott szónak, de mindig is kíváncsi voltam, hogy mit rejt a kézírásom. Annától nagyon részletes és érdekes elemzést kaptam és ami számomra a legfontosabb: tárgyilagos és szakszerű, jót és "rosszat" - ha lehet így fogalmazni, egyaránt tartalmazott. Így lehetőségem van esetleges hiányosságaimat bepótolni és fejleszteni önmagam. Köszönöm!
MartaSzåmítottam arra,hogy az īråsom sok mindent elárul rõlam,mégis meghökkentő volt az a részletes személyiségkép és jellemrajz,amit Anna elemzése adott. Miben segített? Megérteni sok múltbeli élethelyzetet,viselkedésemet és ennek fényében alkalmazkodni a jelenhez.Akár életvezetési tanácsadásként is jó szolgálatot tehet,persze kellő figyelemmel és önfegyelemmel.Megkönnyítette a szembenézést nem mindig hízelgő tükörképemmel az elemzés tapintatos de őszinte és tárgyilagos stīlusa,választękos és árnyalt ,ugyanakkor jõl érthető kifejezésmódja.
PIAmikor először hallottam a grafológiáról ugyan az volt a hozzáállásom, mint a szinesztéziához. Hitetlenkedve fogadtam minden állításukat, gondoltam jó „játék” egy-egy szűk körnek és legalább nem ártanak vele. A szinesztézia létét azóta tudományosan kimutatták, idegrendszeri hátterét részben fel is tárták. A grafológiával kapcsolatos tartózkodásom akkor változott meg, amikor egy munkám mellékfeladataként beletekinthettem szerteágazó alkalmazhatóságába. Több ismerősömről készült különböző célú grafológiai elemzés tartalma teljesen egyezett a róluk bennem kialakult képpel, sőt olyan pszichológiai megállapítások is olvashatók voltak bennük, melyek tudatosították látszólag jelentéktelen megnyilvánulásaik fontosságát. A grafológia tudományosságában kétkedőknek csak azt tudom mondani, hogy amint a gyermeki rajzokból a készítő pszichológiai állapota – mindenki számára elfogadottan – a szakember által feltárható, úgy az írás (a jelek formája, elhelyezkedése, az egész íráskép stb.) is hű tükre az egyén lelki habitusának. Jobb, mint egy éles fénykép, mert részletezőbb és utat mutat az egyéni és társas élet jelenje és jövője számára egyaránt.
EszterÉrdekes volt megtudni, a párom és én hogyan oldjuk meg a konfliktusainkat, és mivel tudjuk jobbá tenni az egymás közötti kommunikációnkat.
JúliaA 40. szülinapomat ünnepeltük, Anna itt csinált nekünk négyünknek egy nagyon jó hangulatú gyorselemzést. Sokat nevettünk, feldobta az esténket.
K. K.Nem gondoltam volna, hogy a karácsonyi céges bulit még ennyi ideig fogjuk emlegetni. Sokszor felmerülnek a mondatok, amiket Annától hallottunk a gyorselemzések kapcsán. Amellett, hogy nagyon jól szórakoztunk, sok hasznos tanácsot is kaptunk és egymást is egy kicsit jobban megismertük. Ajánlom mindenkinek, remek csapatépítő eszköz.